2016. július 26., kedd

Az ajtóról még egyszer...

Az ajtóról többször is beszélgettünk. Rengeteg mindent elmondtunk róla, és rengeteg mindent lehet olvasni róla. Az a furcsa, hogy ha az embernek - például séta közben - eszébe jut a regény, mindig valami más jut az eszébe róla. Nekem ma reggel például az, hogy fér meg együtt a könyörtelenség és védelmezés. Hogy jut el valaki odáig, hogy kilenc macskát tart a lakásban, gondoz és etet (kilenc kistányér...mennyi gyöngédség van ebben a két szóban - kistányér, hogy kényelmesen lehessen enni belőle, kilenc, hogy mindenkinek jusson) de nem enged ki egyet sem. Nem engedi ki, mert fél, hogy bajuk lesz. És leginkább attól fél, hogy ezt már nem tudná elviselni. Nagyon kemény ez a nő a felszínen, de ez a keménység  sérülékenységet takar. Emerenc fél! Azért könyörtelen, azért kapaszkodik a rituáléiba, azért szól le mindent, amit Magda szeret, azért nem nyitja ki az ajtót, azért idomítja be olyan kegyetlenül Violát, mert fél. Hogy jut el ide valaki, miken kell átmenni, miket kell átélni, hogy ide jussunk? Jogunk van ilyennek lenni? Lehetünk ilyenek? Igen, de bele fogunk pusztulni!
Számomra rejtélyes ez a regény, annyi árnyalata van, rengeteg kérdést vet fel és sokfajta választ ad, mindig mást...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése