Egy újabb Churchill életrajz - vagy valami más? Anthony McCarten: A legsötétebb óra

1940 májusa. Nagy Britannia háborúban áll. Minden reménytelennek tűnik, a nácik elfoglalták Hollandiát és Belgiumot, behatoltak Franciaországba, az olaszok bármikor beléphetnek a háborúba Németország oldalán és az Egyesült Államok vonakodik katonai segítséget nyújtani a briteknek. Neville Chamberlain (a miniszterelnök) lemond. Mindenki Lord Halifax-et szeretné miniszterelnöknek, azonban ő nem vállalja, mert a Lordok Háza tagjaként az angol törvények furcsasága miatt nem rendelkezett volna tényleges hatalommal. Más források szerint Halifax felismerte, hogy Churchill jobb háborús vezető lenne mint ő, ezért visszavonult a jelöltségtől.
Így kerül Winston Churchill a brit háborús kabinet élére. Egy lúzer, egy különc, akinek katonai pályafutása tele volt hibás döntésekkel, aki szivar és alkohol függő volt, és aki már visszavonult - 65 éves ekkor - és a családi birtokon festegetett.
Churchillnek meg kellett küzdenie azzal a lehetőséggel, hogy a megszállás bármikor bekövetkezhet, senki nem áll mögötte, a király szkeptikus, pártja ellene ármánykodik, a nép tájékozatlan és felkészületlen.
Anthony McCarten új-zélandi regény- és forgatókönyv író (a regényből készült film forgatókönyvét is ő jegyzi) drámai dokumentumregényt írt. A könyv nem egy a sok Churchill életrajz közül. Arra a 25 napra koncentrál elsősorban, amely bálványt csinált egy emberből és eddig soha nem látott oldalát mutatja be egy kiemelkedő történelmi személyiségnek. A szerző rengeteg forrást használt fel, hozzáférhetett a Churchill-archívumhoz, és olyan forrásokat is bemutatott és beépített a könyvbe, amelyek eddig nem voltak publikusak. Sőt olyan párbeszédeket is megpróbál rekonstruálni, amelyekről megbízható adat nem maradt fenn, de az események fényében és a jellemek ismeretében akár így is elhangozhattak volna.
A könyv alapján Churchillnek két zseniális felismerése volt. Az egyik, hogy hitet, elszántságot és lelkesedést kell öntenie a kabinetbe és rajtuk keresztül a népébe. Olvashatjuk a híres mondatokat: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” „Harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon…. meg fogjuk védeni a szigetünket…” Ezek a mondatok, a beszédei amelyeket többször újra és újra átírt, amelyeket gyakorolt és elpróbált a reményt jelentették egy olyan időszakban, amikor Európa a legsötétebb óráit élte és a brit flotta és haderő maradt az egyetlen komoly katonai tényező a térségben.
A másik, hogy rövid elbizonytalanodás után elvetette a Németországgal való kiegyezés lehetőségét, amit bár hivatalos jegyzőkönyvekben nincs nyoma, de visszautalások alapján úgy tűnik, fontolóra vett. Óriási volt rajta nyomás, hogy békét kössön az olaszok révén a németekkel. Churchill azonban kiváló taktikai érzékkel nemcsak túlélte az első bizonytalan heteket, hanem megerősödve került ki a küzdelmekből. Szilárd elhatározásra jutott, amelynek lényege az volt, hogy harcolni kell mindenáron.
És ne feledjük el azt sem, hogy az ő ötlete segítségével sikerült kimenteni a Franciaországban ragadt brit haderőt Dunkerque-nél. A hadsereg evakuálására Nagy-Britannia teljes honi hadiflottáját mozgósította. A hadihajók mellett halászhajók, a Temze kishajói, bárkák, jachtok is részt vettek a műveletben. A hajók fogadására teherautókból ideiglenes mólókat emeltek a tengerparton. „meg kell kérni az állampolgárokat, vagy legalábbis azokat, akik rá tudják tenni a kezüket egy megfelelő méretű hajóra, hogy keljenek át egy hatalmas, bár szedett-vedett flottában a Csatornán, a parton ragadt brit hadsereg kimentésére.” Ez az ötlet azért volt fontos, mert a  haditengerészet hajói nem tudtak elég közel menni a partokhoz.
Az evakuálás folyamán kimenekítették a teljes brit hadsereget, illetve a francia, belga hadsereg egyes alakulatait. Az evakuálás egy hete alatt 330 000 szövetséges katona menekült el Európából.
Nagy-Britannia súlyos, de nem megsemmisítő vereséget szenvedett a csatában. Az evakuált 330 000 katonát rövid időn belül sikerült ellenállásra képes új hadsereggé fejleszteni. Németország – bár győzött – időt veszített. A Dunkerque-nél elvesztegetett pár nap elég volt ahhoz, hogy Anglia lélegzetvételnyi szünethez jusson.
A szerző olvasmányos stílusban teszi közzé kutatásainak eredményét, néha kicsit száraz, túl részletező, de mindvégig érdekes marad. Nem fest egyoldalú képet Churchill-ről, bemutatja gyengeségeit, de nem zúzza porba a legendáját csak árnyalja a róla kialakított képet. Drámai és regényes életrajz, amely az életút sordöntő pár napjára koncentrál és így ad teljes képet a XX. század egyik ikonikus alakjáról, aki meg tudta fordítani a közhangulatot egy történelmileg fontos pillanatban.
Nem túlságosan köztudott, hogy “mesteri történeti és életrajzi műveiért és a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért” 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Termékeny festő is volt, ám életének ez az oldala sokáig rejtve maradt a nyilvánosság előtt. Büszkén vállalta szenvedélyeit, s fennen hirdette: “Csak semmi sport!” Rendkívül sok hivatalos és civil elismerést kapott. A BBC, a brit közszolgálati adó 2002-es szavazásán a 100 legnagyobb brit listáján “mind közül a legnagyobbnak” választották. 2003-ban Budapesten, a Városligetben szobrot állítottak emlékére, és sétányt neveztek el róla.

Maja Lunde: A méhek története

Ez volt az a könyv, amiből tavaly legtöbbet adtak el Németországban, és amely elnyerte a norvég könyvkereskedők díját. A közönségsiker és az irodalmi érték nem mindig jár együtt. Maja Lunde könyve azonban, bár nem hibátlan megérdemli a sikert. Divatos kérdéskörrel foglalkozik. Sokszor halljuk, veszélyben vannak a méhek, mi lesz velünk, ha végleg eltűnnek. A könyv pontosan erről szól, az emberek és a méhek közötti láthatatlan kapocsról, arról, hogyan befolyásolná a méhek eltűnése az emberiség történetét.
Az aggodalom nem légből kapott. 2006 év vége és 2007 tavasza óta a méhek pusztulása soha nem látott mértéket öltött egyes ázsiai és európai országokban, valamint az Egyesült Államokban. Egy friss kutatási eredmény szerint 2007 szeptembere és 2008 márciusa között az USA méhészeteiben működő kaptárak 36%-a néptelenedett el. A helyzet Európában sem jobb. 2006 ősze óta több európai országban is érzékelhető a méhek számának drasztikus csökkenése. A kaptárak teljes elnéptelenedésével járó tünetegyüttest kaptárelhagyásnak nevezik. A jelenség pontos okai a mai napig nem ismertek, mindössze annyit lehet tudni, hogy a kiváltó faktorok igen összetettek, nagy valószínűséggel több, egymást erősítő, vagy összeadódó hatás játszik szerepet a jelenség kialakulásában. Mi történik pontosan? A méhek nem térnek vissza a kaptárakba. Az elhagyott kaptárak tele vannak az őrizetlenül maradt mézzel, virágporral, petékkel, fejlődő lárvákkal, és ott van az egyedül hagyott királynő is. Nincs aki tisztogassa, gondozza, vigyázza, táplálja őket, így az őrizetlenül hagyott méhfészek napokon belül elpusztul. Úgy néz ki, mintha a kaptárat egy láthatatlan fal venné körül, sem a szomszédos méhcsaládok, sem más méztolvajok vagy viaszmolyok nem mennek a közelükbe sem.
Ez tehát az a valós háttéranyag, ami elindít egy víziót. Maja Lunde három történetet, három életutat ábrázol három idősíkban. Az első két idősík, bár a regény szerkezetén belül később következik, előkészíti a disztópiát, amely szerintem a legkidolgozottabb és legérdekesebben megírt történet a három közül. A könyv a 21. század végén, egészen pontosan 2098-ban indul, az Összeomlás után. A cselekmény Tao-ról szól, akinek van egy kisfia és az élete nem áll másból mint a számtalan gyümölcsfa kézi erővel való beporzásából. Tao kivételesen tehetséges, intelligens, okos, de nem tanulhatott tovább. Élete célja, hogy kisfiát Vej-Vent a tanulás által kiemelje abból az életből ami számára osztályrészül jutott.
A következő történetszál visszavisz bennünket a 19. századba Angliába. Ennek a történetszálnak William a főszereplője. A kiindulópontot úgy foglalhatnánk össze röviden, hogy tudományos karrierje romokban, ő depresszióban. A főhőst egy méhekről szóló érdekes könyv billenti ki ebből az apátiából és a méhek kutatásába, a legjobb kaptár megtervezésébe és megépítésébe kezd. A harmadik történet, ami közelmúltunkba illetve jelenünkbe visz, Amerikában a Közép-Nyugaton játszódik. A főhős George, egy amerikai farmer, méhész. Minden vágya, hogy fia, Tom, aki író szeretne lenni vegye át tőle a farmot és folytassa a méhészkedés hagyományát. A Földön azonban rejtélyes ökológiai katasztrófa kezd kibontakozni.
Ami ezt a könyvet igazán érdekessé teszi az egyrészt az, hogy nem csak a méhekről, hanem a világról mesél, arról hol az ember helye a világban, hogy bánik a természettel. Az ember eszköznek és zsákmánynak tekinti a természetet. Nem él, hanem visszaél mindazzal, amit a természet nyújt. Ezzel párhuzamosan, a történet elmesélése során Maja Lundénak eszébe jut azon elgondolkozni, hogy hogyan bánunk a gyermekeinkkel? Nemhiába gyermekkönyv szerző és ez az első felnőtteknek szóló regénye, bár a híradások szerint gyerekek is szívesen olvassák. Ugyanúgy mint a természettel, a méhekkel? Vajon jól viselkedünk a gyermekeinkkel? Türelmetlenné válunk velük ha nem azt kapjuk amit elvárunk tőlük? William a fiától Edmundtól kap segítséget, ő adja neki a könyvet, ami visszahozza az életbe. William ezután neki akar megfelelni, fordított apa-fiú viszony alakul ki. George kizárólag úgy tud Tomra tekinteni, mint a családi hagyományok folytatójára. Tao, aki nem kapott saját szüleitől támogatást, most saját fiának akarja megadni azt, amit ő nem kapott meg. Ez azonban boldogtalanná teszi a kisfiút, aki alkalmatlan arra a szerepre, amire Tao őt szánni szeretné.
A regény arra akar rávilágítani, hogy vigyázzunk, nehogy olyan borzasztó világot csináljunk magunknak mint Tao-é. Azt is üzeni, hogy van remény, mindenki beláthatja a hibáit. A szülők ráébredhetnek arra, hogy nem biztos, hogy a gyerekeiknek az a legjobb, amit ők annak tartanak. Az emberiség is ráébredhet, hogy nem megfelelően tekint a természetre, hogy minden mindennel összefügg és a múlt és a jelen sokkal nagyobb hatással van a jövőre mint gondoljuk.
A regény stílusa kissé didaktikus, néha nehézkes és időnként leül a cselekmény. Ennek ellenére érdemes elolvasni ezt a jóindulatú figyelmeztetést arról, hogy figyeljünk jobban oda a körülöttünk lévő világra. A kis világunkra és a bolygónkra egyaránt.
Maja Lunde az idén a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál vendége volt, a program házigazdája Dragomán György volt.
https://www.prae.hu/article/10415-meglatni-az-embereket-belulrol/
A könyv az új budai székhelyű Cser Kiadó gondozásában jelent meg, a kiadó kortárs északi regényeinek a sorába illeszkedik. A kötet fordítója Patat Bence.

Grecsó Krisztián: 30 év napsütés

Grecsó Krisztán új kötete rövid novellák gyűjteménye. Műfaji szempontból a kötet írásai a tárcanovellákhoz állnak legközelebb, egy részük meg is jelent különböző folyóiratokban, lapokban. Ez a műfaj könnyed hangvételű, szórakoztató, olvasmányos, félig szépirodalom, félig publicisztika.
A novellák az életről szólnak - nem többről és nem kevesebbről. A múlt jelentéktelennek tűnő mozzanatiból, emléktöredékekből és kitalációból állnak össze. A valóság, a valóban megtörtént élményanyag és a fikció észrevétlenül szövi át egymást.
A hat nagyobb részre tagolódó novellagyűjtemény darabjai között nincs közvetlen összefüggés, minden darab önállóan értelmezhető, élvezhető. Azokat az írásokat, amelyek jobban összetartoznak mappákba fűzi a szerző, ilyen pl a The Toors mappa amely Grecsó dalszerző, dilettáns gitáros hős korszakáról mesél.
Miről szólnak ezek a történetek? A gyerekkorról, Juszti mamáról, a szilvalekvár ízéről, apáról és fiúról, a kamaszkor félelmeiről és sutaságáról, a felnőtté válásról, a vidékiségről, az eperfákról, egy önbizalom hiányos fiatalemberről, aki szívesen merül el az önsajnálatban. Bár a novellák nem függnek össze mégis van közös bennünk. Szívesen mesélnek a családról, az otthonról az otthon levésről, az összetartozásról és a gyökerekről. Grecsó számára fontos mit hozunk magunkkal és mit adunk majd tovább a következő generációnak, honnan jövünk, hová tartunk, hol a helyünk, hol találunk otthonra. Közös a világról való gondolkodás is, az őszinte hang és sallangmentes nyelv, a szeretet ahogy a világ felé fordul, a megértés, ahogy a világot, benne a családját és a családban önmagát szemléli.. Nem véletlen, hogy sokszor Tamási Áron jut eszünkbe a novellák olvasása közben.
Grecsó novellái a pillanatot ragadják meg oly módon, hogy egy teljesen közhelyes, teljesen átlagos mindennapi pillanat hirtelen ragyogni kezd, megtelik fénnyel, és úgy érezzük, hogy ebbe a pillanatba egy egész élet bölcsessége sűrűsödik. Ez az amiatt Grecsó történeteit egy kicsit mindenki a magáénak is érezheti, könnyedén és magától értetődő természetességgel tud belehelyezkedni ebbe a mindannyiunk számára ismerős világba.
Nem mindegyik novella remekmű, de igazi gyöngyszemek vannak közöttük. És ha azt mondjuk, szem nem marad szárazon, ez is igaz, mert egyikük másikuk biztosan könnyet fog csalni a szemünkbe, letesszük egy picit a könyvet az ölünkbe és azt fogjuk gondolni, ezt nem hiszem el, ez olyan gyönyörű...
Grecsó meglátja és ábrázolja az idill mögött megbúvó valóságot is, a világ kíméletlenségét és könyörtelenségét, gondolhatunk itt például a Hoczodán mappára, amely a gyűjtemény legkomorabb, legsötétebb írása.
És, hogy miért napsütés, miért pont 30 év és miért csendes, no meg miért kalendárium, hát ezért. "...nagyapám harminc éven keresztül jegyezte le minden nap szülőfalum, Szegvár időjárását. Ez ötmondatos napi bejegyzés, mintsem különös hóbort volt. Mindez abba a paraszti hagyományba illeszkedik, ami az írásbeliséggel valamiféle intim viszonyt ápol. Régen ezért írták meg - dőlt betűkkel, cirkalmasan - a gazdasági eredményeket (termés, disznók száma). Egyébként a nagyapám ilyesmiket is vezetett, de túl is lépett ezen. nem akart, de inkább azt mondom, nem mert naplót vezetni, vizsont a harmincévnyi időjárás belefért. Számomra ez akkor vált veszettül izgalmassá, amikor a halála után előkerültek a füzetek. Hiszen ez mementó az ő világáról, méghozzá egy felkavaró többlettel. Egyébként a szöveg értelme ebben a felfogásban nem fontos, inkább a mantraszerűsége adja a különlegességét. Másképpen nézve, ezek a kalendárium beírások lehettek volna azok a szövegek, amiket megírhatott volna." http://kulturpart.hu/2017/10/05/egy_vilag_ahonnan_nezni_lehet_az_eletet

Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív 13 napja

Olyan ez a könyv mintha összegyúrnánk Kosztolányit, Móriczot és Krúdyt Murdoch és Barnaby nyomozókkal valamint Sherlock Holmesszal és áthelyeznénk őt a Vajdaságba, a Bácskába.
Hász Róbert ezzel a regényével egyszerre ír izgalmas fordulatos krimit, lélektani regényt, egy társadalomrajzot a Monarchia területén együtt élő szerb, sváb és magyar közösség mindennapjairól valamint művelődéstörténeti, történelmi regényt. Mindenki azt találhatja meg benne, amit szeret. Hász tulajdonképpen a századelőről akart regényt írni, és úgy érezte, kell bele egy titok, egy rejtély, amelynek megfejtésén az olvasó együtt izgulhat a főhőssel, hiszen a nyomozó sem tud többet mint az olvasó így együtt néznek majd szembe a megfejtéssel is.
A kitalált főszálat telepakolta valóságon alapuló mellékszálakkal.  A helyszín Zombor és Doroszló (a szerző szülőfaluja) ahol akkoriban Gozsdu Elek volt a főispán, valóban létezett a Bácska című helyi lap, amelynek tulajdonosa Bittermann úr volt, volt Baloghy nevű újságíró és a Falcione család volt a környék  leggazdagabbja. Részletes képet kapunk az egykori megyeszékhelyről, az épületekről, a Polgári Kaszinóban zajló kártyacsatákról, a szerbek csitaonicájáról (olvasóköréről), az Elefánt Szállóról és a Fehér Hajó Étteremről, a magánházakban zajló spiritiszta szeánszokról, a gazdag alföldi  várost körülvevő tanyavilágról. Megtudjuk milyen előadásokat lehetett hallgatni a Szabad Lyceum elnevezésű tudományos társaság összejövetelein, milyen árlistával dolgozott egy korabeli kelme üzem, és hogy Sághy Zsigmond társulata az ifjú Somlay Artúr főszereplésével mutatta be Ibsen Kísértetek című drámáját. Pezsgett az élet a Monarchia peremvidékén.
A szövegben rendkívüli olvasmányossággal keverednek a tények és a fikció, természetesek a párbeszédek, kiváló a történetvezetés, hitelesek a karakterek. Rendkívül szemléletes a környezet, a szokások, gondolkodásmód, a beszédmodor, az emberek közötti kapcsolatrendszer leírása. A szövegbe itt-ott archaikus, a korra jellemző kifejezésmódokat, szerb és német nyelvű mondatokat, szavakat rejt el a szerző amelyekkel tovább fokozza a szöveg hitelességét és segíti az olvasót abban, hogy teljesen beleélje magát a szecessziós hangulatba.
Fábián Marcellt korrekt, okos, megbízható embernek ismerjük meg, aki mániákusan keresi az igazságot. Ha kudarcok érik, mentorához László atyához fordul, aki hasztalan próbálja meggyőzni, hogy találjon lelki békét a tudatlanságban. Marcell erre képtelen.
Az ijesztő és bizarr gyilkosságsorozat felderítése mellett  egy másik rejtély után is nyomoz, saját származását, a szülei kilétét akarja felderíteni. Marcell árva gyerek egy olyan korban, amikor a származás nagyon sokat számít, az dönti el az ember helyét a társadalomban, azt, hogy hogyan viszonyuljunk hozzá és sokszor magyarázatot ad a jelen eseményeire. Csecsemőként tették ki a Szent István templom lépcsőjére, a helyi zárdában nevelkedett, itt taníttatták, és iskolái elvégzése után  az akkoriban szerveződő rendőrség kötelékébe került.
Ez alkalmat ad a szerzőnek arra is, hogy bemutassa a bűnügyi technika fejlődősét illetve a mai technika kezdeteit. Az ujjlenyomat nagyon friss találmány volt, akkoriban kezdték megszervezni az ujjlenyomat archívumokat. Ez ügyben levelez is azzal a Pekáry Ferenccel, aki szintén valóban létezett és a főváros rendőrfőkapitány helyettese volt. Azt halljuk Marcelltől, hogy bűnügyi helyszín, helyszín biztosítás, fotográfiák készítése. Mint a Helyszínelők valamelyik sorozatának egy-egy epizódjában:) Marcell próbál ok-okozati összefüggéseket találni, viselkedéselemzést alkalmazni. Egyáltalán nem úgy viselkedik, mint a regény elején "kollégái" a pópa-gyilkosság felderítésében. Az a mellesleg gyilkosság csak arra volt jó, hogy bemutassa mennyire másként áll a dolgokhoz Marcell detektív. Sok kritikus megemlíti, hogy történet filmrendezőért és folytatásért kiált!
A regény biztosan nagy örömet fog okozni azoknak, akik szeretnek hosszan időzni egy történetben, szívesen olvasnak egy egyenes szerkesztésű regényt a századelő világáról.
A szerzőről:
http://www.staff.u-szeged.hu/~feher/honlap1/index.html