1828. február 8-án született Jules Gabriel Verne. [zsülvern] mondja így valaki? Nekünk magyaroknak ugyanis Verne Gyula marad, nem is mondhatnánk másképpen. Nem lehet tudni miért, de egy időszakban divat volt a nevek magyarra fordítása. A fordítók műve volt, valamilyen kultúrpolitikai baklövés, vagy a korabeli újságírási gyakorlat magyarított, hogy közelebb hozza az embereket, a történéseket az olvasóhoz, nem tudom. De a sok furcsán keletkezett magyar név közül kettő megmaradt nekünk May Károly és Verne Gyula. Én sokáig azt hittem, hogy ezek ketten magyarok. Nagyon korán megtanultam olvasni, elsős korom óta vagyok rendszeres olvasó és könyvtártag. Úgy emlékszem, a hetvenes évek elején lehetett, amikor Egerben a Gyermekkönyvtár ideiglenesen a Művelődési Házba költözött, és úgy emlékszem innen került át a Forrásba, a mostani helyére. Gondolom az egyik teremben működhettek és volt egy pici szobányi raktára is, gyakorlatilag egy plafonig érő stelázsi és a stelázsi legtetején kb másfél sor „vernegyula” amit én szisztematikusan végigolvastam. Előre féltem, mi lesz majd, ha elfogy. Zárójelben jegyzem meg, hogy rátaláltam Winnetou-ra. Jágerné Ildikó gyermekkönyvtáros, későbbi kollégám, akkor talán még Borhy Ildi néni szedegette le nekem a könyveket egy hatalmas létra segítségével.
Vernét ma a sci-fi irodalom egyik megteremtőjeként tartják számon. Regényeiben kiválóan sikerült ötvöznie a természettudományt, a műszaki ismerteket a fantasztikummal. A könyveiben leírt száznyolc terv és találmány döntő többségét mára már megvalósították.
De én nem ezért szerettem. A kalandok vonzottak, a különleges helyszínek és ismeretlen világok. A sivatagok, a tengerek, a Föld mélye. A titkok, amik lassan kiderültek, ahogy haladtam előre a történettel. Közben persze találgattam, izgultam, de soha nem lapoztam előre, mert tönkretette volna az élményt, az utat amit én is bejártam a szereplőkkel együtt. A regényhősök vonzottak, akik a legképtelenebb helyzetekben is feltalálták magukat, akik lovagiasak voltak és talpig úriemberek, akikben én is megbíztam volna. Mikor már-már veszve volt minden, eszükbe jutott valamilyen apróság valahogy úgy mint a mai sorozatokban MacGyvernek. Természettudományos ismeret, egy technikai ötlet ami tovább lendítette főhőseinket az útjukon. Az ész, az intelligencia, a zsenialtás vonzott. És az is, hogy mindig volt valami apró csavar a történetben, mint amikor kiderült, hogy Phileas Fogg a föld körüli utazás során, átlépett egy időzónát és nyert egy napot, így percre pontosan tudott belépni a Reform Klubba.
Érdekes cikkre bukkantam az interneten, amely szerint csak kilencven évvel Verne halála után jelent meg egy 1863-ban írt regénye, Párizs a XX. században címmel. A könyv egy fiatalemberről szól, aki felhőkarcolók között él, nagy sebességű vonatokon és gázüzemű autókon utazik, számológépeket és egy világméretű kommunikációs hálózatot használ, mégsem találja a boldogságát, és élete tragikus véget ér. Mivel kiadója úgy vélte, hogy a regény pesszimizmusa lerombolná Verne bimbózó karrierjét, azt tanácsolta neki, hogy húsz évvel halassza el a megjelentetését. Így is történt, Verne a kéziratot elzárta, ám teljesen megfeledkezett róla. Az ükunokája találta meg 1989-ben. Először 1994-ben adták ki. A regény óriási szenzáció volt, hisz felfoghatatlanul pontos jóslatot ad a modern időkről: részletesen leírja a légkondicionálást, az autókat, az internetet, a televíziót és más, később rendkívül hasonló módon megvalósult eszközöket. Egyértelműen kiderül belőle, hogy a francia zseni nemcsak íróként volt lángész, hanem a tudomány szinte minden területén fantasztikus dolgokra lett volna képes. (https://www.borsonline.hu/aktualis/2012/06/verne-1863-ban-megalmodta-az-internetet)
