Egy bohém, tehetséges, jó lelkű, biztos anyagi hátérrel, támogató szülőkkel és tudós felmenőkkel rendelkező fiatalemberről szól a történet, akinek csodás gyermekkora volt, akinek van sok jó ismerőse és néhány igaz barátja, és aki egy könyv megírásának tervét dédelgeti magában. Mégis úgy érzi, hiányzik valami az életéből, úgy gondolja kellene neki egy kutya. Egy menhely hirdetésében meglátja a későbbi Lulut, akibe beleszeret és örökbe fogadja. A könyv kettőjük kapcsolatának története, amely során kiderül, hogy a fiatalember önző és gyenge. Lulu a stabilitás, az erő kettőjük kapcsolatában, Lulu jobb kutya, mint amilyen ember ő.
Gyönyörűen megírt, érzelmekkel teli történet, a mesék stílusában elbeszélve, már-már balladai hangvétellel. Olvasás közben többször nem bírtam ellenállni és könnyek gyűltek a szemembe, megérintettek a történések és a szöveg líraisága. Ugyanakkor sokat lehet nevetni is a sok vicces, kedves vagy viccesen kedves szituáción.
Irodalom lett olyan egyszerű, mindennapi eseményekből, mint a séta, a kutyás lét különböző aspektusai: az állatorvos, a kirándulások, kisállat bolt, az állatmenhely, az örökbefogadás, a kutya szülőkhöz telepítése egy hosszabb külföldi út miatt, a környék kutyásainak egymáshoz való viszonya, etikettje.
Remek, ahogy semmilyen földrajzi név nincs néven nevezve, mégis pontosan ráismerünk a helyszínekre. Tele van utalásokkal mostani világunkról a romkocsmákról, arról hogy lesz valamiből sikerkönyv, a kis kiadók világáról, arról hogy lehet ösztöndíjakat szerezni, mit csinál egy ösztöndíjas külföldön. Közben kirajzolódik egy nagyon tartalmas és szép élet egy barátnővel kiegészülve immár hármasban. Amit akár az idők végezetéig lehetne folytatni, ám az élet mulandó, az elmúlás véget vet az idillnek.
Azt hiszem ez a regény a kutyatörténet ürügyén életről és halálról szól. Az élet véges és ez az, amit főhősünk nem tud elfogadni. Szembe kell tudnunk nézni a halállal, saját halálunkkal és szeretteink elmúlásával. Annak, hogy erre képtelen, talán gyermekkorától meglévő szívbetegsége is oka lehet. Ő az örök visszatérésben, az örök körforgásban szeretne hinni. Úgy gondolja vezekléssel visszahozhatja a visszahozhatatlant, nyugalmat azonban nem lel és élete sem úgy alakul, ahogy szerette volna.
Talányos a befejezés, ugyanakkor szép és felemelő is. Nehéz felnőttnek lenni, van, aki soha nem nő fel függetlenül attól hány éves. De egy kutya megérti ezt is, megbocsát mindent és mindig ott van, örök szeretettel.
A befejezés után van még két oldal, amelyben megismerjük Lulu életét azelőttről, hogy hősünkkel találkozott. Talán egyszer újra kezdődhet ez a történet?
Imádtam Kumi Obata különleges illusztrációit. Olyanok mintha ausztrál őslakosok készítették volna. Jelzik, hogy a kutyák ösztönös lények, a természet részei de már nagyon hosszú ideje az emberhez csapódtak így az emberi világ részeivé is váltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése