Különleges ez a regény, úgy indul, mintha a ma divatos olcsó és sokszor betarthatatlan féligazságokat megfogalmazó életvezetési könyvek számát gyarapítaná. Az ember elgondolkodik, hogy folytassa-e az olvasást, töltse-e ezzel az idejét és meg sem fordul a fejében, hogy a végén majd kicsordul egy könnycsepp a szeméből.
A regény eredetileg sikeres színdarab volt… Ennek megfelelően a szerkezete is olyan, mintha jelenetekre oszlana, szinte látjuk, ahogy felgördül a függöny, a néhány jelen lévő szereplő életre kel például elkezd poharakat törölni, majd belépnek az új szereplők elkezdődik a jelenet, taps, jelenet vége, lemegy a függöny. Giling-galang -olvassuk a regényben, de nem igazán értjük mit is jelenthet. Talán a színpadias megoldásra utal, változás a színpadon. Vagy arra, hogy életünk hullámvasútja éppen lefelé vagy felfelé tart? Erre utal a kávézó elnevezése is, a Funiculi Funicula egy híres nápolyi dal, amely a Vezúvra felvezető siklóvasút (funikulare) átadása alkalmából született.
Tokió egy kis sikátorában van egy kávézó, amely az Edo-korszak óta áll ott, ahol gondosan főzött kávét lehet inni. A helyi legenda szerint az ajtótól legtávolabbi ponton van egy szék, ez a szék tud utazni az időben. Négy látogató keresi fel a kávézót abban a reményben, hogy megtehetik ezt az utat. De az időutazás nem olyan egyszerű, szigorú szabályok vannak, amelyeket be kell tartani. Az utazókra veszély leselkedik, nem jól határozzák meg az időpillanatot, amelybe vissza szeretnének térni, kihűl a kávé és ők az időn kívül rekednek, hiszen a legfontosabb szabály az, hogy az utazás csak addig tarthat, amíg a kávé kihűl.
A Funiculi Funicula kávézó egy bizonyos székében ülve tehát utazhatunk az időben, hogy újra átéljük a pillanatot, hogy jóvá tegyünk valamit, hogy megtudjuk mi lesz a döntésünk következménye. A szabály szerint nem változik semmi, az élet ugyanúgy halad tovább, mintha mi sem történt volna. A történelmet nem lehet újra írni, nincs második esély, de talán megnyugodhat háborgó lelkünk. Ennek ellenére az a négy ember, akikkel megismerkedünk vállalja a veszélyt és visszatér élete döntő jelentőségű vagy annak gondolt beszélgetéséhez, pillanatához.
A bizonyos széken, hogy az utazás még bonyolultabb legyen, egy kísértet ül, aki nem itta meg időben a kávéját. Egy nap csak egyszer áll föl a székből, hogy kimenjen a mosdóba. Olvasással mulatja az időt, mosdóba jár inkább vicces, mint félelmetes. Kiszámíthatatlan, hogy mikor áll fel, megfenyegetni, kérlelni nem lehet. Egy racionalitáson túli szereplő ő, vagy nevezzük sorsnak, ugyanis kiszámíthatatlan és befolyásolhatatlan. Ez a harmadik olyan japán regény, amelyet mostanában olvastam és amelyben a transzcendencia, értsünk alatta bármit is megjelenik, mint a történések fontos szereplője. A sors, a véletlen nagyon fontos része az életünknek, ha nem is határozza meg teljesen, de nagy hatással van a saját történetünkre.
A regény számomra az empátiáról szól, arról mennyire vagyunk képesek rá, és mennyire merjük kifejezni azt, amit érzünk. És arról is mennyire vagyunk képesek fogadni, a másik ember felénk irányuló érzelmeit, megérezzük-e, hogy mit vár tőlünk, minek örülne, mi tenné boldoggá. Tudunk-e őszinték, megértők lenni, tudunk-e áldozatot hozni. A másik érzés, ami olvasás közben felmerül, a bizonytalanság. Bizonytalanok vagyunk a saját és mások érzelmeiben, bizonyosságot szeretnénk, mert akkor érezzük magunkat biztonságban. Bizonyosságot szeretnénk a sorsunk alakulásáról is, néha úgy szeretnénk a jövőbe látni, hogy megtudjuk mi lesz a döntéseink következménye.
De talán nem kell meginni azt a bizonyos csésze kávét, talán elég visszaidézni egy szituációt, mélyen elgondolkodni rajta, tenni egy belső utazást a múltba, agyunk egy rejtett zugából fogódzót kaphatunk a múltra és a jövőre is. És az sem biztos, hogy semmi sem változik és talán a sors is befolyásolható.
Az utazók ugyan nem a megváltozott jelenbe térnek vissza, a jelen ugyanolyan, de ők maguk változtak, és ez az, ami életük történetét is megváltoztatja.
„Kadzu … a mai napig hisz abban, hogy bármilyen nehézségekkel szembesülnek is az emberek a jelenben, mindig lesz elég erejük legyőzni azokat. Ha tehát a szék megváltoztathatja valakinek a szívét, a dolog máris elérte a célját.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése