„Itt alszik a jóság, a hűség, / a létben talált gyönyörűség, / az örömhozó, bánatrontó, / míg élünk, velünk élsz, kis Brontó!” Nem tudjuk, hogy kicsi Brontó milyen állat lehetett, azt azonban igen, hogy ennek a kötetnek macskák a főszereplői, sőt úgy is fogalmazhatnánk, a szerzői.
Az örömhozó, bánatrontó alapja egy fennmaradt levélköteg, melyet Tasi Géza szerkesztett, aki az írónő minden élőlény iránt érzett szeretetét kívánta megmutatni.
„Ember és állat alakja, igénye, teljesítménye teljesen azonos volt a számomra, magamat vagy magunkat se gondoltam többnek, másnak, mint egy civilizált, este fogat mosó farkast vagy hivatalba járó galambot. Heves, soha nem szűnő, inkább erősödő szánalmat éreztem e néma testvérek iránt, akik a maguk sajátos nyelvét beszélték, és nem tudtak megszólalni emberi hangon, nem tudtak védekezni sem, teljesen ki voltak szolgáltatva az emberek jó- vagy rosszkedvének, emberségének vagy embertelenségének. Külsejüket, tollruhájukat vagy a pikkelyeket vagy az irhát, amelyből szemük rám pillantott, úgy néztem, mint színészen a jelmezt, s meg voltam róla győződve, egyszer majd leveszik, akkor nem marad, csak a húsuk, azonos, mint az enyém, s lesz egy pont, egy pillanat, amikor emberi hangon is megszólalnak majd, csak ki kell várni, meg kell érdemelni” – írta Szabó Magda az Ókút-ban.
Az írónő ezeket a humoros hangvételű, kedves, játékos, néha zaklatott és értetlenkedő leveleket macskája nevében írta a szomszédoknak. "Keresztanyám barátai, Schrott Tibor és felesége, Schimpl Mária Magdolna ajándékozott meg a levélcsomaggal, azt mondták, hogy engem illet. Amikor felmerült a kiadás ötlete, nyomozni kezdtem, ki kaphatott még hasonló levélkéket. Eljutottam Pomogáts Bélához, az Írószövetség volt elnökéhez, s ő is átadta a cicáihoz szóló feljegyzéseket. S egyszer csak összeállt a könyv." - mondta el Tasi Géza a Szabadfold.hu-nak.
Szabó Magda imádta az állatokat. Mindig volt körülötte kutya, macska. Előfordult, hogy egy hirdetés alapján „mentett meg” egy öreg ebet. Máskor a budai lakása ajtajában didergő jószágot vette magához. De az autópályán ténfergő kutyust is felvette az autóba. Ahogy szaporodott a sereglet, jobbnak látszott, ha Tasi Géza kerepesi kertes házánál helyezik el őket. És amikor az írónő külföldön rosszul lett, a kórházból kikerülve keresztfiához költözött. Kettejüknek nyolc kutya, és nyolc cica, plusz a madárhad. Ilyen paradicsomi körülmények között mindenki nagyon jól érezte magát, kiváltképp Szabó Magda.
"Keresztanyám tudott az állatok nyelvén beszélni!" – mondja meggyőződéssel Tasi Géza. "Ha leült a kanapéra vagy a fotelba, az állatok odatelepedtek mellé. Reggelijét is megosztotta velük, a téli szalámit nekik adta, ő pedig a csupasz kenyeret ette. Az állatszeretet még jobban összekötött bennünket."
Ez a páratlan gyűjtemény kedvességével és mókásságával biztosan nagy örömet fog okozni az állatbarátoknak, de azoknak is, akik szeretnék Szabó Magdát más oldaláról például Évuka cica gazdájaként megismerni. A leveleket rajzok egészítik ki, Szabó Magda cica-rajzait illesztették be a szerkesztők a levelek mellé. A vicces, ironikus levelekben leírt kis történetek nyomán kibontakozik a Szabó Magda Szobotka Tibor házaspár élete is a 60-as, 70-es években. Megtudjuk hogyan élt egy akkor már ismertnek és híresnek számító íróházaspár a korszak Magyarországán. Az ő életük semmiképp nem volt szokványos és minden tekintetben átlag felettinek is számított, de semmi kérkedést nem érzünk a levelekben, sokkal inkább öniróniát.
Azt érezzük, az állatok kikapcsolódást, megnyugvást, derűt és rengeteg szeretetet jelentettek az írónő számára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése