Így kerül Winston Churchill a brit háborús kabinet élére. Egy lúzer, egy különc, akinek katonai pályafutása tele volt hibás döntésekkel, aki szivar és alkohol függő volt, és aki már visszavonult - 65 éves ekkor - és a családi birtokon festegetett.
Churchillnek meg kellett küzdenie azzal a lehetőséggel, hogy a megszállás bármikor bekövetkezhet, senki nem áll mögötte, a király szkeptikus, pártja ellene ármánykodik, a nép tájékozatlan és felkészületlen.
Anthony McCarten új-zélandi regény- és forgatókönyv író (a regényből készült film forgatókönyvét is ő jegyzi) drámai dokumentumregényt írt. A könyv nem egy a sok Churchill életrajz közül. Arra a 25 napra koncentrál elsősorban, amely bálványt csinált egy emberből és eddig soha nem látott oldalát mutatja be egy kiemelkedő történelmi személyiségnek. A szerző rengeteg forrást használt fel, hozzáférhetett a Churchill-archívumhoz, és olyan forrásokat is bemutatott és beépített a könyvbe, amelyek eddig nem voltak publikusak. Sőt olyan párbeszédeket is megpróbál rekonstruálni, amelyekről megbízható adat nem maradt fenn, de az események fényében és a jellemek ismeretében akár így is elhangozhattak volna.
A könyv alapján Churchillnek két zseniális felismerése volt. Az egyik, hogy hitet, elszántságot és lelkesedést kell öntenie a kabinetbe és rajtuk keresztül a népébe. Olvashatjuk a híres mondatokat: „Nem ígérhetek mást, csak vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” „Harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon…. meg fogjuk védeni a szigetünket…” Ezek a mondatok, a beszédei amelyeket többször újra és újra átírt, amelyeket gyakorolt és elpróbált a reményt jelentették egy olyan időszakban, amikor Európa a legsötétebb óráit élte és a brit flotta és haderő maradt az egyetlen komoly katonai tényező a térségben.
A másik, hogy rövid elbizonytalanodás után elvetette a Németországgal való kiegyezés lehetőségét, amit bár hivatalos jegyzőkönyvekben nincs nyoma, de visszautalások alapján úgy tűnik, fontolóra vett. Óriási volt rajta nyomás, hogy békét kössön az olaszok révén a németekkel. Churchill azonban kiváló taktikai érzékkel nemcsak túlélte az első bizonytalan heteket, hanem megerősödve került ki a küzdelmekből. Szilárd elhatározásra jutott, amelynek lényege az volt, hogy harcolni kell mindenáron.
És ne feledjük el azt sem, hogy az ő ötlete segítségével sikerült kimenteni a Franciaországban ragadt brit haderőt Dunkerque-nél. A hadsereg evakuálására Nagy-Britannia teljes honi hadiflottáját mozgósította. A hadihajók mellett halászhajók, a Temze kishajói, bárkák, jachtok is részt vettek a műveletben. A hajók fogadására teherautókból ideiglenes mólókat emeltek a tengerparton. „meg kell kérni az állampolgárokat, vagy legalábbis azokat, akik rá tudják tenni a kezüket egy megfelelő méretű hajóra, hogy keljenek át egy hatalmas, bár szedett-vedett flottában a Csatornán, a parton ragadt brit hadsereg kimentésére.” Ez az ötlet azért volt fontos, mert a haditengerészet hajói nem tudtak elég közel menni a partokhoz.
Az evakuálás folyamán kimenekítették a teljes brit hadsereget, illetve a francia, belga hadsereg egyes alakulatait. Az evakuálás egy hete alatt 330 000 szövetséges katona menekült el Európából.
Nagy-Britannia súlyos, de nem megsemmisítő vereséget szenvedett a csatában. Az evakuált 330 000 katonát rövid időn belül sikerült ellenállásra képes új hadsereggé fejleszteni. Németország – bár győzött – időt veszített. A Dunkerque-nél elvesztegetett pár nap elég volt ahhoz, hogy Anglia lélegzetvételnyi szünethez jusson.
A szerző olvasmányos stílusban teszi közzé kutatásainak eredményét, néha kicsit száraz, túl részletező, de mindvégig érdekes marad. Nem fest egyoldalú képet Churchill-ről, bemutatja gyengeségeit, de nem zúzza porba a legendáját csak árnyalja a róla kialakított képet. Drámai és regényes életrajz, amely az életút sordöntő pár napjára koncentrál és így ad teljes képet a XX. század egyik ikonikus alakjáról, aki meg tudta fordítani a közhangulatot egy történelmileg fontos pillanatban.
Nem túlságosan köztudott, hogy “mesteri történeti és életrajzi műveiért és a magasabb rendű emberi értékek védelmében kifejtett szónoki tevékenységéért” 1953-ban irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Termékeny festő is volt, ám életének ez az oldala sokáig rejtve maradt a nyilvánosság előtt. Büszkén vállalta szenvedélyeit, s fennen hirdette: “Csak semmi sport!” Rendkívül sok hivatalos és civil elismerést kapott. A BBC, a brit közszolgálati adó 2002-es szavazásán a 100 legnagyobb brit listáján “mind közül a legnagyobbnak” választották. 2003-ban Budapesten, a Városligetben szobrot állítottak emlékére, és sétányt neveztek el róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése