Gondolatok Alice Munro
stílusáról
Egész életművére jellemző a témaválasztás és a stílus
egységessége. Témaköre a kisvárosban vagy a farmon élő emberek és környezetük,
melyet tűpontossággal ábrázol.
Bizonyos fokig zárt világ ez, a protestáns hitben élők
egymást és önmagukat figyelik. A mindennapok rítusában élve hősei hibáznak,
elbotlanak, megbocsátást nyernek vagy bűnhődnek hibáikért. Inkább térképezés
ez, mintsem lélekrajz. Cselekvéseiken és mondataikon keresztül
következtethetünk lelkük rejtelmeire.
Munrót hiperrealistának is nevezik. Képszerűen jeleníti meg
hőseinek környezetét, aprólékos, éles képet rajzol, legyen szó lakásról, farmról, utcaképről stb., mindennek
jelentősége van a történet szempontjából, hiszen a szereplők életéhez
tartoznak. Nem engedi fantáziánkat elkalandozni, annyit kell látnunk, amennyit
meg akar mutatni.
Munro sokáig formálgatja, csiszolja írásait, mire elnyerik
végső formájukat. Nincs szószátyárság, felesleges cikornya, mondhatjuk, hogy
szikár szöveget állít elő. Ez a lecsupaszított textus azonban nagyon sokat
közöl az olvasóval.
Hősei főleg nők, az ő szemükkel látunk. Nem mondható el,
hogy színes, változatos az életük, sorsukat nem ők irányítják, az események
csak megtörténnek velük, s azokért vagy bűnhődnek, vagy feloldozást nyernek. A
férfialakokat sem jellemzi az író, cselekedeteiken keresztül következtethetünk
jellemükre.
Munro írásai kezdettől fogva azonos minőséget képviselnek,
nincsenek pályafutásában hegyek-völgyek, egész életművére jellemző a
tökéletességig csiszolt munka.
Magyar fordítója, Mesterházi Mónika szintén kiváló munkát
végzett, bravúrosan ülteti át magyarra Munro írásait.
A Drága életet
olvastuk, de kedvem támadt más könyveit is elolvasni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése