Olga gyönyörű, a történet mesélője csúf, nagydarab és esetlen. Mindkettő sorsa a társtalanság és a szenvedés, sorsuk mögött pedig ott van a mi közép európai sorsunk, amely úgy tűnik nekem, inkább sodródás mint egy tudatosan felépített egyéni és nemzet sors vagy nemzet történet. Ott van a mi állandó nyugatra, külföldre tekintgetésünk is, ami talán kicsinységünkből, zaklatott történelmünkből fakadó önbizalomhiány következménye. Érdekes, hogy Karl annyira sérült, hogy abba a kényelmes demokráciába sem tud beilleszkedni, amely a háború utáni Nyugat-Európában kialakult.
Hasonló történetet már olvastunk, Joanna Bator Homokhegy című regényét. Mindkettő hiteles képet ad az utolsó kb. száz év történelméről, olyan pontos történelmi, társadalmi és kulturális szimbólumokat, rekvizitumokat, tárgyakat, eseményeket használ fel, hogy mindig pontosan tudjuk melyik időszakban járunk.
A különbség az, hogy míg Joanna Bator mágikus realista regényében érezzük az összetartozást, érezzük az empátiát ilyet Péterfy regényében inkább at arroganciát érezzük. Bár itt is vannak mágikus elemek és a történet sokszor furcsa fordulatot vesz, Péterfy végig kívül marad, ő nem tartozik ide, részvétlen és eltúlzó szemlélője sorsunknak.
Történelmünk legyőzött minket, diktatúrából diktatúrába kerültünk vagy szerencsétlen módon belemanővereztük magunkat, sosem lehettünk szabadok. Szenvedélyeink, szerelmeink, barátságaink sem lehettek igaziak, csak betegesek, árulással és gyűlölettel teltek.
A történet elbeszélőjének Karlnak Olga iránt érzett gyermekkori szerelme - a suta pancsikolás a tóban, ahol egy picit közel tudott kerülni az imádat tárgyához a regény elején egyszerre vicces és viszolyogtató, a regény végén a visszatérés már Olga nélkül azt jelzi, hogy ugyan oda jutunk vissza, ugyanabban a körben mozgunk, amiből nem tudunk kitörni. Visszatérünk az egyetlen, a boldogságnak csupán látszatát nyújtó pillanathoz, amiben részünk volt.
Péterfy regényében a kultúra, a humánum , a műveltség kerül szembe az áltudomány, a műveletlenség, az ravaszdi erkölcstelenség nyers erejével és gyengének találtatik. Az értelmiség, a tudás letéteményese erőtlen. „Az olvasás haszna, mint a bölcsességé vagy az erényé, önmagában van. Mert megadja annak a tudatát, hogy a világ több, mint aminek látszik. Belső kilátót épít az elmédben, ahonnan messzire látsz, míg a többiek lent bolyonganak a ködben. Soha ne csinálj olyat, amiből közvetlen hasznot látsz. A polgár hosszú távra tervez.” mondja a regény egyik szereplője Péter. Úgy érzem azonban nemcsak arról a polgári kultúráról van szó, amelyet derékbe tört a második világháború után kialakult történelmi és társadalmi helyzetben, hanem az értelmiségről. Nézzük hová jutottak? Waldstein Péter egyetemi tanárt, akadémikust, a klasszika-filológia professzorát, zsidókat menekítő igaz embert a kommunista diktatúrában épp csak megtűrik, könyvtáros az isten háta mögött, lányából alkoholista, az unokájából a virtuális valóságba menekülő roncs lesz, aki képtelen szembenézni a valósággal, a hamisított számlákkal, idegbeteg feleségeivel és náci gondolkodású nevelt fiával.
A szellem emberei tehát csak vegetálnak, látszattevékenységekbe menekülnek, soha be nem teljesülő álmokat kergetnek (tanulmány Puskinról), a nyers erőt képviselők pedig pusztítók és méltatlanok. Nincs közeledés vagy átjárása egymás irányába. A szellemi élet, az értelmiség hanyatlása olyan elemi kötelékek szétesésével is együtt mint a család, a családi értékek. Anya és gyermek szeretetkapcsolatának széttörése a létező legnagyobb árulás a világon. E mellett eltörpül az, hogy Balthazár évekig jelentett a legjobb barátjáról.
A műveltség és a kultúra hanyatlásáról, az erőszakosság, az ostobaság tobzódásáról szól ez a regény. Nincs egy ép család, egy épnek mondható generáció, egy épnek mondható ember. Alkoholista, játékfüggő, pszichopata stb. Talán ez itt törvényszerű is, mert mindig túlélni kellett és mindig újra kellett kezdeni. Talán nem véletlenül lett Survivor a neve annak a kutyának, akit Karl majd megörököl az apjától. Kis képzelőerővel egy nézhetetlenül sekélyes tv műsorra is gondolhatunk.
És sajnos szeretet sincs, csak az eleve lehetetlen, elérhetetlen szerelem, az érzelmek iránti vágy marad meg és a minden értéket elpusztító erőszak.
A Puskin életét kioltó pisztolygolyó fotója az asztalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése