A történet középpontjában egy angol kapcsolatokkal rendelkező, középosztálybeli szír keresztény család áll. A cselekmény India Kerala nevű tartományában játszódik, nagyrészt Ajemenemben, abban a városban ahol a szerző Arundhati Roy töltötte a gyermekkorát.
Az elbeszélés nem kronológikus, a történéseket az emlékezés irányítja. A narrátor vissza-visszatekint a múltba, egy dologról eszébe jut valami más, csapong – a stílus könnyed, elegáns és közvetlen. A regény in medias res kezdődik, mint a görög sorstragédiák, a történetet visszafelé fejtjük fel, mint abban a régi történetben egy bizonyos Oidipusz, aki nem kerülhette el a végzetét, ahogy ennek a könyvnek a szereplői sem.
Ez feszültségkeltő technika, hiszen az indítékok, azok az események és döntések, amelyek a jelen állapothoz vezetnek, rejtve maradnak és csak fokozatosan, mozaikszerűen kerülnek a felszínre, hogy majd egyszer csak bravúros módon összeálljanak egy teljes egésszé és minden a helyére kerüljön, hogy mindent meg tudjunk magyarázni, akkor is, ha megérteni és belátni számunkra nagyon nehéz.
Filmekben is találkozhatunk ezzel a szerkesztésmóddal, nekem két fim jutott eszembe, mindkettő nagy kedvenc, Robert Altman Rövidre vágva, Jim Jarmusch Mystery Train.
Nem könnyű olvasmány ez a regény, nagy figyelmet kíván az olvasótól, nehezen fogunk belerázódni az olvasásba, a nevek is idegenek a számunkra, sok a szereplő, akik különböző, nem mindig egyértelmű módokon kapcsolódnak egymáshoz. Én az elején csináltam egy családfát, amint új szereplő tűnt fel elhelyeztem a viszonyrendszerben. Nekem ez sokat segített a megértésben és a követhetőségben. Javaslom, hogy végén olvassunk újra pár oldalt a huszadiktól. Amúgy is ez a huszadik emblematikus!
A regény számos témát felvet, noha a téma változatlanul India. India különböző aspektusokból. Felejtsük el Hajnóczy Rózsát, ez nem az az India, ez nem az a könyv. Vegyük sorra, miről is ír Arundhati Roy, mi mindenről beszél egy család történetén keresztül.
Elsősorban beszél India történelméről, a politikáról, a brit gyarmatosításról, amellyel Anglia megszakított egy természetes fejlődési folyamatot, erőszakos és természetellenes módon telepedett rá az országra és a lelkekre. Az indiaiak elkezdik csodálni és majmolni a hódítókat, meg akarnak felelni, de hódító és meghódított nem értheti meg egymást. A Dzsungel könyve nagyszerű klasszikus, nagyon szeretjük, itt mégis furcsa, hogy Ammu ezt olvassa fel a gyerekeknek, egy atyáskodó, igazságos és bölcs hódító könyvét Indiáról. Amikor megérkezik Sophie Mol, az Angliában felnőtt félig angol félig indiai unokatestvér és édesanyja Margaret, a család elkezdi produkáltatni a gyerekeket, akik hosszú összefüggő részeket tudnak fejből idézni a felnőtteknek szóló klasszikus angol irodalomból. Az angolok, a kislány Sophie nem ismeri ezeket a műveket, a megfelelés lehetetlen, hiába próbálnak angolabbnak lenni az angoloknál.
Aki szívesen olvasna többet erről a korszakról, vegye a kezébe E. M. Forster Út Indiába című regényét, egy könnyebben követhető és értelmezhető, hagyományos szerkesztésű gyönyörűen megírt történetet a barátság és megértés lehetetlenségéről hódító és meghódított között.
Aztán ott van a kommunizmus, mint egy eleve elvetélt kísérlet India modernizálására. Meg a kasztrendszer, melynek merevsége és könyörtelensége tönkretesz és szolgaságba, kiszolgáltatottságba taszít. Rossz azt olvasni, hogy nincs kiút, hogy ebbe csak belenyugodni lehet, hogy nincs választási és nincsenek lehetőségek.
A szolgaság megöli a lelkeket.
A kultúra és a hagyományok egyrészt kapaszkodót jelentenek, másrészt gúzsba kötnek. Érdekes, hogy a család minden tagja megpróbál kilépni a hagyományok, a tradíciók kötöttségéből, de mindenki visszatér a családi házba és megbűnhődik, mert megszegte a törvényeket. Az egyéni érdek, az egyén vágyai soha nem lehetnek olyan fontosak mint a közösségi, tradicionális értékek. A szerelem is veszélyforrásként jelenik meg, az indulatok, az erős érzések nem kezelhetők a hagyományokkal.
A kereszténnyé vált anglofil család, akinek az egész élete a megőrzés körül forog – konzervgyáruk, savanyító üzemük van – kizárja magát a hagyományokból, de másik kultúrába sem tud igazán belekapcsolódni. A hindu mítoszokban mindenki megtalálta a neki megfelelő figurát, amivel tudott azonosulni, amelyhez ragaszkodhatott, amelyet tisztelhetett.Ez a lehetőség örökre elveszett számukra.
Számomra ezzel a könyvvel vált érthetővé az a közhely, hogy az indiai viszonyok ellentmondásosak, India az ellentmondások földje. Ez egy rendetlen társadalom, az egyetlen rendező elve az idejét múlt kasztrendszer, és a hagyományok vakon követése, ami egy modern világban már nem működőképes, illetve működik, de frusztrációt és szomorúságot hoz, a szomorúságból, a bánatból pedig düh és gyűlölet lesz. „ Mert a regény arról is szól, hogy egy idős asszony nagy irigységében, hogyan tesz inkább tönkre egy egész családot, nemzedékeket, a jövőt … mert nem kaphatja meg azt, amit akart, és ha már ő nem lehet boldog, akkor más se legyen az.”- írja egy blogger. https://kulturleny.wordpress.com/2014/03/17/az-apro-dolgok-istene/blogger
Sokrétű regény ez, mert egyrészt olyan világ tárul fel, ami távol áll a miénktől, ugyanakkor egyetemes emberi érzésekről is szól. A szerelem, a nők helyzete, a család, az egyén és a közösség viszonya, az árulás, az előítélet.
A testvéri szeretet ábrázolása az egyik legszebb, amit valaha is olvastam. A gyerekek helyzete a családban is olyan téma, amiről a regény nagyon érzékenyen beszél. A gyerekek igényei nincsenek figyelembe véve, senkit nem érdekel, mit szeretnének, mit éreznek, milyen félelmeik vannak, holott nyilvánvaló hogy szeretik a gyerekeiket. A családban soha nem kerülnek kibeszélésre a konfliktusok, a vágyak az érzések. Nem beszélnek arról, mit is gondolnak valójában. Az érzéseik helyett a hagyományokba kapaszkodnak, mert úgy gondolják, az érzések kontrollálhatatlanok és veszélyesek.
Felkavaró történet, újra és újra eszünkbe jut egy-egy részlete. Ha sikerül átrágni magunkat az elején élvezhetjük a szöveg szépségét, költőiségét, a különleges és mesés történet mozaikokat, meghatódhatunk és elgondolkodhatunk azon milyen sorsa is lehet egy embernek.
Apró dolgok… Az élet apró dolgok sorából áll, többségünk életében csak nagyon kevés igazán nagy dolog van. De az apró dolgok vezetnek a nagy dolgokhoz, a nagy tragédiákhoz… az apró dolgok fontosak, az apró dolgok hol szépek, hol kegyetlenek. De gondolhatjuk azt is, hogy az apró dolgok, az egyéni élet fájdalmai, az egyén vágyai nem számítanak egy nagyobb közösség vonatkozásában… döntse el mindenki ki, mi az apró dolgok istene.
A regényt, mely 1997-ben elnyerte a Man Booker-díjat, 2017-ben változatlan fordításban újból kiadta a Helikon.Vajon mi változott az elmúlt húsz évben....
Aki elkészítené a banánlekvárt, annak egy kis segítség.
https://rakenrollfoka.wordpress.com/2014/04/16/bananlekvar/
Arundhati Roy 1961-ben született a Meghálaja állambeli Silangban. Szülei válása után anyjával és fivérével Kérala államba költözött. Az egyetemet Újdelhiben végezte, építészmérnöknek tanult.
Az egyetem után forgatókönyveket írt, és politikai aktivistaként tevékenykedett: számos könyvet publikált, melyekben vehemensen kiállt a globalizációval, a fegyverkezéssel, a nyakló nélküli iparosítással szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése