Jó sorsom úgy hozta, hogy az idei születésnapom egybeesett „tündértanonc” kislányunokám betegségével, ami azért nem volt nagyon komoly, de jó lehetősége volt egy kis cinkos együttlétnek.
Este érkeztem a távoli városba, hogy másnaptól babyszitter-nagymamaként üzemeljek.
A család reggel szokásos útjára indult: apa-anya dolgozni, a 7éves nagytesó a suliba. Nekünk nem kellett dacolni a kinti viharos széllel, élvezhettük a benti kellemes meleget, na és egymás szeretett társaságát.
Júúúj, de jó, ma nem kell menni oviba, és ráadásul egész nap játszik velem mama!!!
Ez nagyjából így is lett, egész délelőtt játszottunk ezerrel, aztán eljött az ebédidő
Szokásos módon megterítettünk, és elkezdtük az ebédet.
Egyszer csak sokatmondó pillantással néz rám, és „suttogóra” tartja arca oldalán két kicsi kezét, és halkan, hogy ne hallják meg a kóbor tündérek sem, mert, amúgy senki nem volt az egész lakásban rajtunk kívül, -halkan suttogta, miközben várakozóan csillogtak szép szemei: Torta is lesz, mi csináltuk…, de ez titok! Azt mondták, ne mondjam meg, de én nem bírok már titkot tartani.
Mondtam neki hasonló halkan: nem baj kicsim, majd tartjuk ketten! Úgy sokkal könnyebb, igaz?
Miután ezt a nagy terhet megosztottuk, már nem is esett róla szó többé.
Természetesen este a legnagyobb meglepetéssel fogadtam a tiszteletemre tűzijátékkal díszített tortát, és tudjátok, bár diétás volt és nem is annyira szép, mint amit a cukrászdákban lehet venni, de ilyen finomat nem sokan esznek, csak aki tudja a receptet: volt benne sok adag szeretet, és egy nagy- nagy TITOK!
Záradék:
Miután a torta közös elfogyasztása immár felmentett a titoktartás alól, remélem, karácsonyra sok ilyen tortát fogtok sütni, hiszen elárultam a receptet!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése