"Poket-projekt"

2018 márciusától könyv automatákból lehet könyveket vásárolni Budapest frekventált tömegközlekedési csomópontjain.
A projekt külföldi minták alapján Vecsei H. Miklós kezdeményezésére Grecsó Krisztián és a MOME hallgatóinak segítségével jött létre.
A célközönség a tömegközlekedést használókból kerül ki, a szervezők a járókelőkre, elsősorban a fiatalabb korosztályra számítanak.
A könyvek kicsik (okos telefon méretűek), olcsók (990 Ft-ba kerülnek), és kéznél vannak. Nem pusztán népszerűsítik az olvasást, egészen pontosan a papír alapú olvasást, hanem láthatóvá is teszik azt.
A szervezők azt gondolják, hogy a telefonba temetkezés arctalan tömeget eredményez, elszürkíti a várost. Ezzel szemben az utcai olvasás egy színesebb, érdekesebb, frissebb és fiatalosabb városi közösséget teremt majd.

Egyelőre az alábbi könyvek érhetők el az automatákból:

Szerb Antal: Utas és holdvilág
Esterházy Péter: „És mesélni kezdtem”
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Csáth Géza: Egy elmebeteg nő naplója
Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái

Amos Oz: Júdás

Amos Oz új regényét inkább történelmi eszének tekinthetjük, mint valódi történetnek. Nevezhetjük eszme regénynek is, amely arról a feloldhatatlannak tűnő patthelyzetről szól, hogy az arabok rettegnek az izraeli terjeszkedéstől, az izraeliek pedig tudják, hogy az arabok egyetlen célja Izrael megsemmisítése.

A csekélyke történet banálisan indul. 1960-at írunk, Smuel Ash egyetemi hallgató elveszíti barátnőjét valamint szülei anyagi támogatását. Otthagyja tanulmányait és állást vállal, egy fura öregúr mellett, aki állandóan idéz valamiből, a beszéde tele van szójátékkal, szellemeskedik, valamint Izrael állam történelmét alapvetően meghatározó eseményekre tesz bennfentesnek tűnő megjegyzéseket. Smuel feladata a koszt kvártélyért cserébe az, hogy beszélgessen és szálljon vitába ezzel az idős úrral - akit Wald-nak hívnak -, etesse meg a halakat, hozza be a teát és a kását és soha semmilyen körülmények között ne beszéljen arról, amit e között a falak között hall. Titokzatosan hangzik, de hamar kiderül, hogy a titok, ami a házon ül az a szomorúság. Wald egyetlen fiát, aki az izraeli hadseregben szolgált 1948-ban meggyilkolták. Wald és menye, Atalia ezt a mérhetetlen fájdalmat próbálják valahogy túlélni.

Smuel romlatlan és nagyon tudatlan is hozzájuk képest, abból a szempontból, hogy neki igazán nagy veszteséggel még nem kellett szembe néznie. A szakítás inkább a hiúságát sérti, a pénzmegvonás sem érinti egzisztenciálisan. Smuel utat kereshetne és találhatna is a maga számára, ha legalább egy kicsit ambiciózus lenne, de nem az. Testes, érzelgős, könnyen megesik a szíve másokon tenni azonban semmit sem tesz az érdekükben. Komikus és boldogtalan, semmit sem sikerül véghezvinnie abból, amit eltervez, élete céltalannak, személye feleslegesnek tűnik és annak is érzi magát. Szeretne valahová tartozni, néha izgatottan futkározik, mint, egy kölyökkutya, máskor magába roskad. Önállótlan és befolyásolható, viszont érdeklődő és nyitott. Ő akarta egyetemi szakdolgozatát „Jézus zsidó szemszögből” címmel megírni. Így, ő általa kerül középpontba a téma, amiről ez a  cselekmény nélküli regény az arab-izraeli konfliktus mellett szól. Zsidóság és kereszténység, a kereszténység gyökerei zsidó szempontból. Az író létező, és idézett tanulmányok segítségével vizsgálja meg a teológiai kérdést: valóban Isten fia volt-e jézus, vagy csak egy a sok önjelölt próféta közül. Így kapcsolódik a történethez a regény harmadik nagy témája, az árulás kérdése. Áruló volt –e Júdás, vagy az első, igaz keresztény? Amos Oz szerint nézőpont kérdése, ki az áruló.
A lassan hömpölygő, hagyományos szerkezetű, elegáns stílusú regény biztosan sok örömet fog okozni a közelmúlt történelme vagy a politika iránt érdeklődőknek, illetve azoknak, akik szívesen foglalkoznak teológiai kérdésekkel.
Biztosan szívesen lapozzák azok is, akik már jártak Jeruzsálemben. Érezzük, látjuk, halljuk a kettéosztott várost.
Amos Oz könyvében olvastam a talán legszebb, legnaturalisztikusabb, legigazabb és legmegrendítőbb szenvedéstörténetet, amely kicsit olyan mintha Bulgakov írta volna. Ugyanakkor Mel Gibson Passiója is rögtön eszünkbe jut.
Arra a kérdésre, hogy van-e megváltás a regény egészesen sajátos, finom utalást tesz. A történet elején, feltűnik egy nyomorult kóbor kutya, aki Jeruzsálem utcáin csatangol, és akinek a jelenléte visszhangtalan marad. A regény végén, Jézus kereszthalála után ismét találkozunk egy apró, sötétbarna szőrű, foltos, sovány, kacskalábú kutyával, akinek csúnya nyílt seb van a hátán.  Ekkor azonban egy összetört, kiábrándult, kétségektől gyötrődő férfi aki Kariót irányába tart megeteti, megsimogatja, majd útjára akarja bocsátani ezekkel a szavakkal: „Menj, kutya, menj! Ne higgy!” A kutya azonban nem megy el. ”… megfordult, és már bent is volt a fogadó belsejében. Csendben elhelyezkedett a férfi asztala alatt, majd pofáját óvatosan jótevője poros szandáljára helyezte.” Azt érezzük, hogy csak a szeretet, az együttérzés, a könyörület hozhatja el mindenkinek a megváltást.
Amos Oz kérdéseket vet fel, de nem foglal állást. De a regény végére felnő egy jólelkű fiatalember, aki útnak indul, és talán csak annyit remélhetünk, hogy megtalálja a saját útját.

Felföld

Steinar Bragi (ejtsd braji) Felföld című regénye ritka és megtévesztő. Ritka, mert izlandi regénnyel ritkán találkozik az ember. Leszámítva az izlandi folklórt felhasználó skandináv krimiket, Sjon talányos, egyszerre gyönyörű és taszító remekművét a Macskarókát és Halldór Guðjónssont (’Guðjón fia Halldór’) aki 15 évesen felvette a családja lakhelyéül szolgáló Laxnes helység nevét, s ezt követően Halldór frá Laxnesi (’Halldór Laxnesből’) lett. Katolikus hitre térésekor, 1923-ban Szent Kilián után a Kiljan névvel egészítette ki írói nevét, és Halldór Kiljan Laxness néven publikált. Valószínűleg nem ezért, de irodalmi Nobel-díjat is kapott.
A skandináv krimikre emlékeztető külső megjelenésével ellentétben a Felföld nem krimi. Sokkal inkább abszurd rémtörténet, annyira nyomasztó és annyira szürreális, hogy minden bizonnyal Stephen King is felvállalná. És még a kis csavar is ott van a végén.
A négy főhős balesetet szenved a kietlen, köd lepte izlandi vidéken. Menedéket egy titkokkal teli házban találnak, amely a menedékből börtönné válik, bűvköre messzire elér, olyan, mint egy mérföldekre nyúló pókháló. A vendéglátók öregek, csúfak, szófukarok és furcsák.  A szöveg tele van titkokkal, titokzatoskodással, szimbólumokkal, homályos utalásokkal. A baljós hangulatot erősítik az izlandi folklórból beemelt ijesztő és bizarr mesék és alakok. Skimmi Stokkur például a sziklában élő gonosz kisfiú, vagy az emberevő manó, akinek nagyon szép a ruhája és nem mellesleg ezt a csillogó szépséget a rákent embervérnek lehet köszönni. Minél több van rajta, annál szebb!  Az olvasó állandó készültségben van, egyrészt azért, hogy a sokkoló történéseket valahogy elviselje, másrészt azért, hogy követni tudja az eseményeket. Az ember állandóan találgat, próbál értelmet keresni, a jelképek mögé nézni, és rájönni mi történik itt. Ettől lesz ez a furcsa regény feszülten érdekes intellektuális kalanddá. Aki elkezdi olvasni, letenni garantáltan nem fogja, még a hozzám hasonlóan gyengébb idegzetű sem, mert a szöveg annyira érdekes, a történések annyira szokatlanok, a fejezetcímek annyira felfokozottak és hatásvadászok, hogy nagyon, de nagyon kíváncsiak leszünk, a mi történik majd a következő oldalon. Azért sem tudjuk majd abbahagyni az olvasást, mert a regény jól olvasható. Gördülékeny és pontos, mindent nagyon is jól értünk bár értelmezni nem mindig sikerül. Olvasás közben hamar ráébredünk, hogy a rémmese történet csak eszköz. Bragi el szeretné mondani, hogy mit gondol az izlandi természetről és társadalomról. Beszéljünk először a természetről. Először azt gondoltam, egy tipikus zöld könyvet olvasok majd arról, mennyire eltávolodtunk a természettől, és mennyire kiszolgáltatottak leszünk, ha a technika felmondja a szolgálatot (nincs térerő, nem indul a kocsi, említés történik inkorrekt genetikai kísérletekről is) és mennyire nagyszerű lehet visszatérni a természethez. De nem szabad klisékben gondolkodni. Itt nem erről van szó. Ez a regény arról beszél, mennyire kegyetlen ez a természet és milyen iszonyúan nehéz lehetett ennek a népnek itt életben maradni. Sjon már említett kisregényben a pap mellett a róka és a természet a főszereplők és nem tudjuk eldönteni melyik a kegyetlenebb, az ember vagy a természet.
A kisregény címe, a macskaróka az izlandi mitológia jellegzetes alakjára utal, egy kandúr és egy róka nászából született rosszindulatú teremtményre. Nem véletlen, hogy a Felföldben is rókák grasszálnak, jelezvén hogy a természettől túl sok jó nem várható. A sziget lét, az elzártság és a természet kíméletlensége gonosz mítoszokat és hiedelmeket szült. Az izlandi mitológiában troll gyerekek, élőhalottak, rosszindulatú aprónép tölti be a tájat. Egy Yule nevű macska például megeszi azokat a kisgyerekeket, akik karácsony előtt nem kapnak új ruhát. Ennyit a természetről, amelynek szépségét ugyanakkor őszintén csodáljuk, és különösen szerencsésnek gondoljuk azt, aki akár egy utazás alkalmával is, de részese lehet a vulkánok és a jég által alakított drámai, izlandi tájnak.
A regény máskülönben, a közelmúlt kritikájaként is értelmezhető. 2011-e megjelenését, megelőzte egy súlyos pénzügyi válság és a regényt értelmezhetjük úgy is, mint egy válság utáni önvizsgálatot. Mintha azt kérdezné, hogyan jutottunk idáig, mi a baj velünk? Megkapják a magukét a pártok, az intézményrendszer, a nagy cégek és a bankok. A bizalom elvesztését, a bizonytalanságot, a ház fogságában vergődő, semmit nem értő áldozatok vergődése is hangsúlyozza. Ezen kívül olyan nem túlságosan tetszetős hívószavak sorjáznak végig a regényen, mint az alkoholizmus, perverziók, erőszak, szorongás, magány, drogok, gátlástalanság, mohóság. Mindenki traumatizált, a sérülések a családból jönnek. Hőseink a múltjukban ragadva élnek, Vigdis az egyetlen kivétel. Ő képes helyén kezelni a múltat és a jövőre koncentrálni.
A regény visszatekintő szerkezetének köszönhetően a múlt, a sorsok és életutak fokozatosan bontakoznak ki. Visszaemlékezésekből a párbeszédekből tudunk meg egyre többet a felföldön ragadt emberekről. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan a jelen síkján folyik a szerencsétlenkedés a horrorisztikus helyszínen. A menekülésre tett bágyadt kísérleteknek lehetünk tanúi, végig kísérhetjük, hogyan próbálják értelmezni a felfoghatatlant. Azt is érezzük, hogy a jelen történeteinek képkockái - a múlttal ellentétben - mintha nem lennének kapcsolatban. Mintha mindenki egyedül lenne. A jelen történéseit egyre furcsábbnak és kuszábbnak találjuk. És csak hogy még izgalmasabb legyen, bejön egy harmadik történet, egy még gonoszabb mese az amúgy is elég gonosz mesében, amely egy fajta időtlenséget ad a történethez. Ez a mese egy olyan emberről, egy városi túrázóról, aki elszakadt a tásaitól valahol a Hofsjökull-nál és egy ismeretlen, mély völgybe tévedt …
A könyvet Utassy Ferenc kiváló fordításában, és alapos jegyzeteivel kiegészítve olvashatjuk magyarul. Utassy Ferenc karnagy-zenetanár és utazásszervező a szigetországban töltött nyolc év alatt fenekestül felforgatta Izland zenei életét, nyomot hagyott a közigazgatásban, és megváltoztatta a helyiek utazási célpontjait: nem kis szerepe van abban, hogy az elmúlt húsz évben a Magyarországra érkező izlandi turisták száma tízezres nagyságrendben mérhető. 2000-ben felkérték Izland magyarországi konzuljának, majd tíz év múlva tiszteletbeli főkonzuli címet kapott. A hozzánk utazó izlandiakat lenyűgözi, hogy hazájuktól távol él "egy közülük való", akivel izlandiul beszélhetnek, és akire a bajban is számíthatnak.