Meselelkű kis unokám Katica hamarosan hét esztendős lesz. Angyalszárnyakon jött, épp karácsony napján Minden érzékszervével szippantja be a világ, szerencsére szebbik részét, a meséket. A tanultak aztán szépen beépülnek a hétköznapokba, időnként igen tanulságos, mondhatnám bölcs véleményalkotások tükrözik, hogy milyen fantasztikus „lélekfényesítő” ereje van a mesék világának, ha termékeny talajra talál, ezt naponta bizonyítja. Fantáziája örökké alkotásra készteti, legyen az rajzolás, vagy egyéb kézművesség, táncolás, vagy színészkedés, mindennek a forrása a napi „mesetáplálék”.
Szinte hétköznapi a történet, amit elmesélek:
Amikor náluk alszom, hajnalban paplanostól párnástól, macistól költözik hozzám, többnyire szó nélkül alszik tovább. Legutóbb azt mondta, hogy fáj a torka. Gondoltam, megkínálom egy kis langyos mézes tejjel, amit szívesen kortyolt el, és gyorsan vissza aludt maciálmába.
Reggel iskolába kellett készülni, ezért megkérdeztem, hogy fáj e még a torka. Igen,- volt a válasz.
Mit gondolsz?- kérdeztem, egy kis mézes tejcsi meggyógyítaná?
Igen, az meggyógyítaná, - mondta.
Mit tegyek még bele, hogy tutira meggyógyítson?
Hááát, egy kis rigófüttyöt, - nézett rám huncut mosollyal, mire én még javasoltam a nagy ölelést, sok szeretetet, és a jókedv sem hiányzott.
Ebben aztán megegyezve megitta a különleges reggeli italát.
A nap végén, már nem volt nyoma sem a fájdalomnak.
Titok pedig nincs. Meg kell tanulni „katicául”!
Klári mama
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése