A kormányzó halála tipikusan az a könyv, aminek az elolvasása után nem tudjuk megmondani miről szól a regény, mert annyi mindenről szól.
Adva van egy harmincas portréfestő határozatlan, sodródó, unalmasnak tűnő figura, aki a feleségével való szakítás után (a feleség hagyja el őt!) beutazza Kelet-Japánt majd Odavarában, barátja édesapjának régi házában köt ki, ahol megfesti egy titokzatos megrendelő portréját. A barát édesapja az egykor híres Japán-kép festő és operarajongó Amada Tomohiko ma demens öregember.
Főhősünk, a történet elbeszélője a padláson megtalálja Amada Tomohiko elrejtett festményét, egy csodálatos műalkotást, amely különös, bizarr, megmagyarázhatatlan, mágikus események láncolatát és természetfeletti figurák megjelenését indítja el. Röviden talán ennyi a kiindulópont. A festés és rajztanítás mellett a zenehallgatás, az olvasás, a főzés, a szexualitás tölti ki az életét. Röviden ennyi a cselekmény. Pedig ennél sokkal többről van szó:
1, például arról, hogy a nyugati kultúra milyen gazdag és sokrétű, és ennek Murakami milyen kiváló ismerője. A regény tele van európai mítoszokkal, európai zenével, irodalmi utalásokkal. De ott van mellette a keleti kultúra és világszemlélet, ami nagyon eltér a nyugatitól. A Japán-kép festés vagy az élő Buddha szokusinbucu (rituális önmumifikáció) ami a cselekmény egyik fonalának elindítója. A szerzetesek a közösség érdekében vállalták a buddhává válást, a XII-XV. században gyakorolták. Úgy hitték, hogy mágikus erőre tesznek szert, amivel enyhíteni tudják a közösség szenvedéseit. Először is ezer napig csak bogyókat és magokat fogyasztottak, hogy megszabaduljanak a testzsíroktól. Az ezt követő ezer napon át csak fakérget és gyökereket ettek majd ennek a szakasznak a vége felé az urusi fából nyert mérgező folyadékot is inni kezdték. Amellett, hogy a folyadék nagymértékben felgyorsította a testnedvek elvesztését, a test túl mérgezővé is vált a férgek számára. A harmadik szakasz is ezer napig tartott, ekkor egy akkora kősírba ült be a szerzetes, amiben lótuszülésben éppen csak, hogy elfért. Itt amíg életben volt, mindennap egy kis csengőt kellett megcsöngessen, hogy a levegőt szolgáltató csövet ne húzzák ki a betemetett sírból. Miután a csengő már nem szólalt meg, a légcsövet kihúzták, a sírt pedig lezárták. A többi szerzetes várt újabb ezer napot, majd felnyitották a sírt. Ha sikeres volt a mumifikáció, úgy ítélték meg, hogy az aszkéta szerzetes elérte a buddhaságot.
2., például arról, hogy a történelem kegyetlensége milyen módon teszi tönkre egy nemzedék, egy család sorsát és ebben nem különbözik Európa és Japán
3., például arról mennyire ismerjük önmagunkat, milyennek látjuk magunkat, mit gondolunk mire vagyunk képesek. Lehet, hogy olyan dolgokra is képesek vagyunk, amivel nincs merszünk szembenézni?
4., például a titkokról. Mindig minden titkot meg kell ismernünk? Gondoljunk „tiltott szoba” motívumra az európi néphagyományban. Nem kell minden ajtót kinyitni, és minden titkot felfedni. A szomszéd Mensiki úr, akinek a főhősünk a portréját festi egyszerre titokzatos és hétköznapi. A dolgok is egyszerre lehetnek titokzatosak és hétköznapiak.
5., például a felnőtté válásról. Murakami nagyon szeret azzal foglalkozni, hogy mikor válunk felnőtté? Most azt mondja, ha képesek vagyunk másokért felelősséget vállani. Ha családunk lesz. Ha képesek vagyunk egy gyermeket elfogadni és felnevelni. Ha túl tudunk lépni azon, hogy elveszítettük egy szeretett rokonunkat.
6., például a transzcendenciáról. Arról, hogy a világ több, mint amit magunk körül látunk. Az anyagi világ több mint amit be tudunk fogadni. Be tudjuk-e engedni az életünkbe, el tudjuk-e fogadni a valóságon túlit valóságosnak. El tudjuk-e fogadni, hogy a világunk egyszerre földhözragadt és spirituális. El tudjuk-eképzelni, hogy ez a két világ összefonódik és természetesnek vesszük-e, ha megszólal a csengettyű.
7., például a művészi inspirációról és a művészet erejéről. Mi mindent indít el egyetlen festmény? Hogy lehet úgy megfesteni egy arcképet, hogy nem is a modellt ábrázolja, mégis minden benne van, ami a modellt jellemzi?
Az Amada Tomohiko házának udvarán megtalált mágikus tulajdonságokkal rendelkező kútszerű verem, egy valaha élt szerzetes sírja a regény legerősebb szimbóluma. Átjáró az e világ és a valóságon túli világ között. Ha megszólal a csengettyű megjelenik a valóságon túli világ. Az átjáró, amin keresztül kell mászni lehet a születés, de a meghalás szimbóluma is. Arra is gondolhatunk, hogy újjászületünk, abban az értelemben, hogy magunk mögött hagyjuk a múltat és újra kezdjük az életünket. Lehetőségünk van kijavítani a hibáinkat, szembenézni azzal, amit rosszul csináltunk. Újra gondolhatjuk korábbi választásainkat, tetteinket. Szembenézhetünk kudarcainkkal és kételyeinkkel, és ehhez kell a csengettyűszó, kezdetben mindenképp.
A regény nagyon lassú, a stílus könnyed, de részletező. Olyan történetfolyam ez, amiben elmélyülhetünk. Az „ideák” a spirituális szereplők beszéde furcsa, mondataik nyakatekertek. Ez még jobban lelassítja az olvasást. 900 oldal, két kötet. Rá kell szánnunk az időt!
